2010.01.31. 10:03 SZAVAZZ RÁM!Egy ideje csendben várom a politikusok
érdemi megszólalásait, amelyek alapján a mezei választópolgárok
eligazítást kapnak a pártok elképzeléseiről. Tudod,
hogy lelkiismeretük szerint szavazhassanak az országgyűlési
választásokon... Na, ami azt illeti, a szokásos "addig állj fél lábon"
mondás ismét csak előtérbe került, már sokadszor is a világos helyzet
ismertetésének vonatkozásában. Mert hogy ebben az országban mindent
lehet, csak éppen a valós helyzetnek megfelelően tájékozódni nem. Van a
jelenleg regnáló kormány, aki - nyugodtan vessél rám követ - szerintem
igazán kiválóan teszi a dolgát. Van egy párt, amely e mögött a kormány
mögött áll, és nagyobb részt felelős
...
Tovább »
|
2009.12.31. 14:38 ZSÍROS ÁLLÁSKapaszkodj meg, mert most olyasmit
mesélek neked, amin piszkosul meg fogsz lepődni! (vagy nem, de engedd
meg nekem, hogy ironizáljak egy csöppet...) Szóval
egy Pest megyei kisváros - 2008. januárja óta immár fideszes vezetésű.
Kellőképpen kiutálták az emeszpés polgármestert, és új választást írtak
ki, hogy végre visszaszerezzék elvesztett pozíciójukat - művelődési
házának honlapján felfigyeltem egy pályázati felhívásra.
Első körben a
fiamnak ajánlottam, mert a hirdetés szerint rendezvényügyeletes-berendezőt
kerestek. Én úgy gondoltam, hogy ez egy kis recepciós és egy kis hórukk
típusú munkaköröcske, heti húsz órában, közalkalmaz
...
Tovább »
|
2009.12.21. 19:37 PRO ÉS KONTRASzeretnék veletek megosztani néhány
vicces (vagy inkább siralmas) hozzászólást egy fórumból. Az biztos, hogy
érdekes helyzetek alakulnak ki egy-egy fórumon. Néha röhögőgörcsöt kap
az ember, igaz, hogy kínjában. Néha dührohamot, pláne, ha nem
válaszolhat vissza hasonló stílusban. Mint tudjuk - asszem ezzel nem
mondok újat - a stílus maga az ember. Hát lássuk csak, milyenek vagyunk
mi, akik egy országban élünk, és mégis mintha egy világ választana el
minket egymástól! Nem fűzök a bejegyzésekhez semmilyen kommentárt,
valószínűleg nincs is erre szükség. Teljesen nyilvánvaló, hogy ki,
merre, meddig. •<
...
Tovább »
|
2009.12.14. 20:40 EL A KEZEKKEL!Sokat
gondolkodom mostanában azon, hogy mi lesz ennek a válságnak a vége, és
főleg, hogy mikor lesz már végre vége? Mit tennék, ha döntési helyzetben
lennék? Mivel
a gazdasági helyzet elég nyamvadt, az sajnos biztosnak látszik, hogy
további kiadáscsökkentésekre van szükség. Lássuk csak, hogy is fogjunk
hozzá? A
kormány önkormányzatokat sújtó tervezett megszorításaira az ellenzék
azonnal rárepült "el a kezekkel az önkormányzatoktól" jelszóval. Ha én
dönthetnék tojnék a fejükre. Bizony-bizony
elidőznék kicsinykét az önkormányzatoktól elvonni szándékoz
...
Tovább »
|
2009.12.14. 20:09 TÖBB PÉNZT!Nemrégiben
beteg voltam. Az első két napon olyan vacakul éreztem magam, hogy azt
sem tudtam, mi folyik körülöttem. Aztán mikor magamhoz tértem
rádöbbentem, hogy minden ott folytatódik, ahol abbamaradt. Több
pénzt az egészségügynek! Több pénzt az oktatásnak! Több pénzt a
közösségi közlekedésnek! Több pénzt a nyugdíjasoknak! Több pénzt a
nagycsaládosoknak! Több pénzt a fogyatékkal élőknek! Több pénzt a
sportnak! És úgy egyáltalán: több pénz, és passz! Ámen! Több pénzt az önkormányzatoknak! Na itt
...
Tovább »
|
2009.12.14. 19:58 NEM ÉRTEK A FOCIHOZNem tudom te hogy vagy vele, de őszintén szólva nekem már csömöröm van az aranycsapat utáni nyafogásból. Nem értek a focihoz, de úgy gondolom, hogy ez irtó kevés ahhoz, hogy visszakerüljünk az élmezőnybe. Nem
kéne a Fradi után se nyavalyogni. És főleg a bénaságuk miatt az én
pénzemből szétverni a stadiont, felgyújtani a székeket, és állandó
rendőri készültséget fenntartani minden egyes meccs idején. Kéretik a
székgyújtogatóknak megfizetni a kárt, és a következőkben tartózkodni a
meccseken való megjelenéstől. Ha tudják, hogy drága csapatuk falábúak
gyülekezete, &eacut
...
Tovább »
|
2009.12.13. 20:50 A JELÖLT TALÁLKOZÁSAI A MIKROFONÁLLVÁNNYALElgondolkodtató a jobboldal állandó
vádaskodása, miszerint a balliberális erők megszállták a médiákat, és
ebből előnyt próbálnak kovácsolni maguknak a választási kampány során.
Ehhez képest, ha jól összeszámoljuk, szerintem a jobboldali média
túlsúlya csak a nem szervi alapon vakoknak és siketeknek nem tűnik fel.
Egyébként minden gondolkodó ember észreveszi, ha elkezdi kapcsolgatni a
tévé, vagy rádió távirányítóját. Biztos
említettem már, hogy újabban rákattantam a fórumozásra, mert
feltétlenül szükségét érzem, hogy egészségem károsodásának megelőzése
érdekében ki
...
Tovább »
|
2009.12.12. 21:49 GUMICSONTLegújabb gumicsontom a szánalmasságom, amit jobbról állandóan a képembe dörgölnek. Nem
azért, mintha nem lenne tele a hócipőm az összes nagyokossal, aki
minden nap osztja az észt, de valahogy nekem soha nem volt mindegy, hogy
milyen stílusban kapom a kiokosítást. Lehet, hogy meglepő, amit mondok,
de az egyik - nem lényegtelen - oka annak, hogy nem a mostani ellenzéki
pártok valamelyikére szavaztam, az éppen a stílusuk volt. Pártállásodtól
függően ne örülj, vagy mérgelődj, mert egyéb okai is voltak, amiért nem
kellettek nekem. Minden esetre nem tetszett, ahogy azokkal, és azokról
beszélnek, akik nem az ő oldal
...
Tovább »
|
2009.12.10. 20:11 EL NEM KÜLDÖTT LEVELEK 1. - MKVannak
pillanatok, amikor úgy érzem, ha nem mondom ki, amit gondolok, biztos
megrohad bennem. Ilyenkor igyekszem felkutatni az email címét azoknak a
bátor emberszabásúaknak, akik képesek voltak olyan mértékben felhúzni,
hogy a méregtől alig látok. Mit ne mondjak? Van néhány ilyen, úgynevezett „személy”
a látókörömben. Ki ritkábban, ki gyakrabban, de újra és újra előjönnek a
kénkőszagot árasztó élőhelyükről, és osztják az észt kíméletlenül. Hogy
maguk találják ki az eszement szöveget, ami dől belőlük
megállíthatatlanul, vagy bértollnokok írják le a mondaniv
...
Tovább »
|
2009.12.09. 14:58 A KIRÁLYNŐT MEGÖLNI NEM KELL FÉLNETEK...Hiába próbálkozom, nem megy. Egész
egyszerűen képtelen vagyok szó nélkül maradni, amikor sokadszor
konstatálom a legnagyobb ellenzéki párt politikusainak pofátlanságát.
Annyiszor megfogadtam, hogy nem foglalkozom velük, mert olyan szintre
süllyedtek, hogy épeszű ember olyan mélységekig még elméleti szinten se
merészkedik. A napi hírek között
kitüntetett helyet kapott a szíjjártó pipinek borítékolt éles lőszer
küldemény. Körülbelül olyan hullámokat kavart, mint a cunami, bár engem
sokkal kevésbé rázott meg. Csak kicsit ideges lettem tőle, mé
...
Tovább »
|
2009.11.27. 12:29 JÖN MÉG KUTYÁRA ÚTHENGER!Nem tudom, van-e épeszű ember, aki azt mondja, hogy olyan világról álmodott, amelyben őrültek rohangásznak. Őrültek,
akik hibás génjeikben hordozzák a gyilkolás opcióját, és bármelyik
pillanatban kitörhet belőlük az állat. Lehet, hogy megkívánják
felebarátaik vagyonát, és úgy vélik, az jobb helyen lenne náluk. Lehet,
hogy a szerelemféltés olyan abnormális erővel tör rájuk, hogy képtelenek
megfékezni indulataikat. És van,
hogy látszólag többé-kevésbé normális emberek egyszer csak
szétloccsantják a másik fejét. Pécsett ez utóbbi történhetett. Persze
utólag a csoporttársak egy része emlékezni vél olyan
...
Tovább »
|
2009.11.26. 15:31 BUNKÓKÉPZÉS KÖZPÉNZENMivel a fiatalok bunkó
viselkedése, vagy a bunkó fiatalok viselkedése (a sorrend szinte már
mindegy is) iszonyúan irritál, egy másik blogomban már többször pufogtam
ezekkel kapcsolatban.
Mivel
ma reggel megismétlődött a szokásos jelenet, amitől agyvérzést kapok
egyszer, gondoltam áthozom neked ide a korábbi gondolataimat. Kíváncsi
lennék a véleményedre! A közoktatásnak nincsenek nevelési feladatai? 1. sz. bejegyzés A
buszra minden reggel felszáll egy fiatal asszony egy három &eacut
...
Tovább »
|
2009.11.25. 19:17 AZ ELNÖK EMBERE (3. RÉSZ)Kedves gyerekek!
Történt egy napon, hogy dakota hősünk rossz híreket kapott stábjának mobiljáról. Az SMS-ben ez állt: uram, szarban vagyunk! Nosza
felkapta a főnök a telefont, és emígyen szólott: mit idegesítesz
állandó jelleggel a hülye üzeneteiddel? Nem én vagyok az, aki beéri egy
ilyen semmitmondó információval! Ezt inkább hagyd meg a népnek. Azonnal
mondd, hogy mi van, mert már így is eléggé nagy a káosz ezzel az orosz
úttal kapcsolatban. Piszok váratlanul ért, hogy mégsem tudtam magam
meghívatni vacsorára a ruszkikkal, azt se tudom, kinek mit hazudtam,
hogy mentsem, ami menthető, tehát ne szarozz! Mondd! Gondolhatod
...
Tovább »
|
2009.11.24. 19:31 AZ ELSŐ POFON A LEGNAGYOBB Kedves gyerekek!
Most
egy olyan történetet mesélek el nektek, amelyből megtudhatjátok, milyen
jövő vár rátok, ha 2010-ben, amikor a szüleiteket elkísérítek az
országgyűlési választásokon a szavazóurnához, és nem nem vágjátok ki a
hisztit, ha nem jó helyre teszik az X-et. Ha
véletlenül megtörténik az, amitől óva intelek benneteket, akkor azon
nyomban vegyetek búcsút a legújabb amerikai filmektől, a popcorntól és a
Coca Colától. A McDonalds-ot pedig kerüljétek el nagyívben, ha
egyáltalán lesz
...
Tovább »
|
2009.11.24. 13:22 ÜVÖLTŐ ÚJ TÖBBSÉG - A VÁLTOZÁS SZELE Kedves gyerekek!
A mai mese kicsit szomorú lesz, de komoly tanulsággal is szolgál nektek a jövőtökre nézve. Volt
egyszer egy Pöttöm Panna (nick)nevű lány. Pöttöm Panna úgy gondolta,
hogy valahol muszáj megosztania másokkal azt a sok okos gondolatot,
amely nap mint nap foglalkoztatja. Ezért aztán fölregisztrált egy
politikai topicra, amelyről úgy gondolta, ott találkozhat hozzá
hasonlóan gondolkodó kartácsokkal. Így is lett. A legtöbb kartács a
topic témájával kapcsolatosan pontos, és fontos információkat osztott
meg a többiekkel. Persze nem mindenki volt egy véleményen vele, de ez
nem zavarta. Hiszen a világ p
...
Tovább »
|
2009.11.23. 11:16 ORBÁN - REJTVÉNYKedves gyerekek!
Mivel tegnap nem kaptátok meg a szokásos esti mesétekek, ezért ma egy rejtvénnyel akarok kedveskedni nektek. Biztosan
találkoztatok már ilyen feladvánnyal. A fejtörő lényege általában az,
hogy két képet összehasonlítsatok, és meghatározott számú különbséget
találjatok rajtuk. Ez nem ördöngösség, legtöbbször akár 10 eltérés is
könnyedén megtalálható. De mivel tudom, hogy ti nagyon okos, és tájékozott gyerekek vagytok, kicsit nehezítek a feladaton. Azt találtam ki, hogy két fotót mutatok nektek, amelyek hősünkről, a dakota törzsfőnö
...
Tovább »
|
2009.11.22. 18:50 A GÁRDISTA ÉS A PROVOKÁTORAz alábbi mesében túlburjánzik "írói fantáziám". De hát ez a költői szabadság kategóriája, nemde? Sajnos
ma este olyan mesét kell elmondanom, ami felnőtteknek való, ezért
kedves gyerekek lesztek szívesek most azonnal elaludni. Küldjétek ide
inkább a szüleiteket, hiszen a történet 18 karikás. Ha netán előzetes
tájékoztatást kérnek a témáról, mondjátok meg nekik, hogy amit most
hallanak, az nem az erotikus, hanem a horror műfajából merít. Így
megkímélhetik magukat a sokktól azok, akik irtóznak a vértől és
erőszaktól. Na szóval.
...
Tovább »
|
2009.11.21. 13:05 AZ ELNÖK EMBERE (2. RÉSZ)Kedves gyerekek! Miután
elolvastátok az első a mesét Laci bácsi kedvenc király-jelöltjéről,
sokan mondtátok, hogy szívesen elolvasnátok a történet első részét is.
Hogy jobban megismerjétek hősünket, aki előtt hosszú, nehéz hónapok
állnak, míg végre elnyerheti a trónt, és a királylány kezét (ez persze
írói fantáziám szüleménye, hiszen hősünk nős ember, ezért kizárt, hogy
holmi királylányok kegyeire ácsingózzon!). Mivel már késő este van, remélem ágyban vagytok már. Úgy hogy én is mindjárt elteszem magam holnapra.
De el
...
Tovább »
|
12009.11.20. 19:17 AZ ELNÖK EMBERE (1. RÉSZ)Kedves gyerekek! Remélem
ágyban vagytok már, mert hamarosan folytatom a tehetséges, (fiatal)
középkorú politikusról szóló mesét, amit a minapában kezdtem el.
Figyeljetek nagyon, mert komoly dolgokról fogtok hallani.
Laci bácsi, a jótét öreg apóka nagyon szereti az ő viktor nevű fiatal barátját.
Tudjátok, róla meséltem nektek a minap.
Ez a szegény, szerencsétlen sorsú tehetséges, karizmatikus, dakota fiatalember felkereste egy szép napon idős mentorát.
Laci bátyám, ha lenne pár perced, váltsunk néhány szót az én gyötrő gondjaimról - mondotta volt a főnök.
|
2009.11.17. 18:00 SZÉP, ÚJ VILÁG Mikor arról írtam, hogy kialakult némi
elképzelésem a kisebbségi léttel gyakran kéz a kézben járó félelemről,
még semmit sem hallottam a sajóbábonyi eseményekről. A
munkám - de gyakran még a családi elfoglaltságaim sem - teszik
lehetővé, hogy olyan hírműsorokat hallgassak, amikre oda kell figyelnem.
Ilyenkor tehát be kell érnem a háttér rádiózással. Amikor
először hallottam az eseményekről, valami miatt egyáltalán nem lepődtem
meg. Egyre inkább az az érzésem, hogy teljesen hülyének néznek. A lakossági fórumból tömegverekedés alakult ki
...
Tovább »
|
2009.11.16. 12:12 KISEBBSÉGBENTegnap olyan élményben volt részem, amit
eddig nem ismertem. Nem azért, mert nem tudtam, hogy létezik ilyesmi,
csak egyszerűen nem mertem kipróbálni. Mazochista játékba kezdtem. Nevezetesen belekeveredtem egy politikai fórum labirintusába,
ami két okból is izgalmasnak bizonyult. Eleinte azt sem tudtam, mi a
nyavalyát csináljak, és hogy mit keresek ott egyáltalán. Fogalmam sem
volt, hogyan kövessem az eseményeket. Miután erre sikerült rájönnöm,
elkezdtem ízlelgetni a névtelenség szabadságát. Nem
arról van szó, hogy ne vállalnám a gondolataimat, de meglehetős hamar
rájöttem, hogy kisebbségben vagyok. Nyugodtan elhiheted,nem hagytam
...
Tovább »
|
2009.11.13. 19:08 ESZMÉLET (LEN)Az volt az elhatározásom, hogy nem foglalkozom többé a "süket fülek" szindrómával. Úgy
tűnik, elhatározásom nem volt elég szilárd, mert egyik este megint
sikerült felbőszítenem magamat egy kereskedelmi tévében látott interjún.
A riport alanya a magyar EU biztos jelöltről nyilatkozott. Pontosabban
kinyilatkoztatott a jelölt személyéről. Hát, mondhatom, jól megtanulta a
szöveget, de még a kifogáskezelésben is művészien helytállt. Hiába
próbálta a riporter sarokba szorítani, mindent meg tudott magyarázni.
Igaz, engem nem győzött meg, és nagyon is átlátszó volt az érvelése.
Mivel ezt a sok süket dumát minden lehetséges fórumon egyfolytában,
...
Tovább »
| |