Kedves gyerekek!

Miután elolvastátok az első a mesét Laci bácsi kedvenc király-jelöltjéről, sokan mondtátok, hogy szívesen elolvasnátok a történet első részét is. Hogy jobban megismerjétek hősünket, aki előtt hosszú, nehéz hónapok állnak, míg végre elnyerheti a trónt, és a királylány kezét (ez persze írói fantáziám szüleménye, hiszen hősünk nős ember, ezért kizárt, hogy holmi királylányok kegyeire ácsingózzon!).

Mivel már késő este van, remélem ágyban vagytok már. Úgy hogy én is mindjárt elteszem magam holnapra.

De előbb - hogy szép legyen az álmotok - szívbemarkoló képekkel kívánok jó éjszakát nektek, és jutalmul, mert jók voltatok, elmondok egy rövid mesét is, hogy ne abból a csúnya dörmögő dömötörből (magyar nemzet) kelljen mindíg megtudnotok, mi az igazság.

Jó vezéreteket minden negyedik esztendőben komoly gondok gyötrik.

Édes Istenem! Nem sikerült összevakarnom annyi zsét, amennyit szerettem volna. Kevés volt nekem az a négy év uralkodás - mondja, és bizakodón tekint az ég felé. Könyvet sem írhatok az idők végezetéig, mert a memóriám már nem a régi, így nem tudom, melyikbe mennyi csúsztatást csempésztem. Ahhoz meg semmi kedvem, hogy a saját kijelentéseimet olvasgassam, nehogy ellentmondjak önmagamnak! Ó, de piszkosul tele van már a hócipőm ezzel a pártelnökösködéssel is! Mennyivel jobb volt, amikor még miniszterelnök úr voltam, és mindenki hajbókolt előttem, amerre csak megjelentem a páncélozott autómban... - kesereg szegény jó örökös miniszterelnökünk (leszámítva azt a 15 évet, ami eddig nem jött be neki).

Az angyalokhoz és az összes apró szentekhez fohászkodik, hogy helyzete most már aztán mielőbb forduljon jobbra. (ha...ha...ha..., ennél is jobbra, ott már a jobbik dörgöli a tenyerét).

Ezért szegény, szerencsétlen király aspiráns imára kulcsolja munkában megkérgesedett kezét, hogy az úr meghallja az ő könyörgéseit. Elhatározza, hogy felkeresi öreg barátját, - aki már egy ideje a Várban lakik - hogy segítségét kérje.