Amikor még fiatal voltam és üde, - persze most is üde vagyok, de sajnos már csak lélekben fiatal – nagyon ügyeltem a tartalom és forma egységére.

Azaz arra, hogy csinos, divatos ruhákban járjak, megfelelő cipővel, táskával természetesen. Bevallom leginkább a fülbevalók vonzottak. Annyi bizsu fülbevalót te még életedben nem láttál, amennyivel én felszerelkeztem. Nem voltam képes bemenni egy üzletbe anélkül, hogy ne választottam volna egy újabb „csingilingit”. Jól álltak nekem a színes gyöngyökből készült csacska modellek, de nem vetettem meg az ezüstből készült, igényes darabokat sem. Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy a fülem viszket, amikor a bizsu belekerül. Semmi baj, néhány napig mellőzzük – gondoltam. Valóban elmúlt a viszketés három, négy napon belül. Akkor kiválasztottam a készlet legújabb darabját, és boldogan felékszereztem magam. Igen ám, de a viszketés újra kezdődött. Újabb szünet, újabb próbálkozás.

A helyzet változatlanul reménytelennek látszott. Akkor rájöttem, hogy allergiás lettem valamilyen fémre, amit a bizsuk tartalmaztak. Csak semmi pánik! – vígasztaltam magam. Ott vannak még a vésztartaléknak elrakott helyes kis ezüst fülbevalók gyöngyökkel, gyöngyök nélkül. Gondolom sejted a poént: az ezüst ékszerekre ugyanúgy reagált az a csinos kis fülem. Akkor rádöbbentem, hogy az életemet gyökeresen át kell alakítanom: át kell váltanom az arany fülbevalók használatára.

Sajnos – ma már tudom – a többesszám használata az arany esetén némi túlzásnak bizonyult. Egész eddigi életemben mindössze két arany fülbevalós sikerült szereznem, és ezeket is édesanyámtól kaptam. Ezek közül az egyik – biztosan ismered azt a bedugós-rápattintós módszerrel záródó fazont – szerzett már néhány kellemetlen percet. Igaz, a fülem nem viszket tőle, viszont egész egyszerűen nem tudom kikapcsolni. Ha felteszem, soha többé nem tudom levenni. Viccesnek találod? Akkor elmesélek egy rövid kis történetet, csak azért, hogy okulj belőle.

Körpanorámás fogröntgent akartam csináltatni. Az asszisztens felvette az adataimat, megkért, hogy várjak, amíg szólítanak, és legyek szíves kivenni a fülbevalót a fülemből. Persze én már eleve úgy mentem oda, hogy tudtam, ezzel a feladattal képtelen leszek megbírkózni. Szófogadóan bólintottam, és ültem tovább, a soromra várva. Amikor beszólítottak a röntgenbe, az asszisztens futó pillantást vetett rám, és könnyed hangon megismételte a kérést: hölgyem, akkor legyen szíves kivenni a fülbevalót! Mire én nemes egyszerűséggel közöltem, hogy nem veszem ki. Aztán – látva a döbbenetet az arcán – hozzáfűztem az idétlennek tűnő magyarázatot: sajnos nem tudom kivenni.

Szerintem a nő pillanatok alatt levonta az értelmi szintemmel kapcsolatos következtetéseit. Ha önnek van fölösleges 4000 Ft-ja, amit kidobhat az ablakon, ha nem sikerül a felvétel, akkor maradhat a fülbevalója – engedélyezte kegyesen. A fülbevaló márpedig maradt és a felvétel is sikerült.

A tanulság – ami nem maradhat el – annyi: ha a fülbevalód ragaszkodik hozzád, számíts az röntgen asszisztens megvetésére.