A sokak által irigyelt, és a hiedelem szerint jól fizetett közszférában dolgozom. Harminc éve.

Mérlegképes könyvelő vagyok, és viszonylag átfogó ismereteim vannak az államháztartási  pénzügyi munka terén. Kevés olyan munkakör van a szűkebb munkahelyemen, amit ne mernék és tudnék ellátni.

Nem tudok megélni a fizetésemből.

Már most sem, pedig még kapok egy kis többletet a 13. havi bér kompenzálásából. Nincsenek luxus igényeim, tulajdonképpen szinte nincsenek is igényeim. Szeretném kifizetni a rezsit, a hiteleim törlesztő részleteit, és jó lenne, ha maradna valamennyi pénzem az életre is. Az előző három „vágyam”-ból kettőt tudok finanszírozni, és még azt is csak szűken. Te melyiket mernéd kihagyni a három közül?

Úgy döntöttem, keresek valami másodállást, mondjuk iroda takarítást vállalok. Találtam is a lakóhelyem közelében egy munkát, méghozzá munkaerő közvetítő cégen keresztül. Elég bonyodalmas volt a céghez való belépés folyamata. Az ügyintéző, aki felvett, nem volt éppen a helyzet magaslatán.

Minden esetre hozzáláthattam az iroda takarítás bonyolult feladatához. A bonyolult kifejezést egészen komolyan gondolom. Amikor az első napon a munkahelyi vezetőm egy takarító kocsit mutatott nekem mindenféle tisztítószerekkel és különféle színű porrongyokkal megrakva, rádöbbentem, milyen keveset tudok a takarításról. Attól féltem, alkalmatlan leszek az iroda takarítás összetett műveleteinek agyi feldolgozására.

Ez még nem minden. Az irodaház - ahol a munkát végeztem – első időben kísértetiesen hasonlított egy kibogozhatatlan labirintusra. Négy lépcsőház és négy lift a tájékozódási képességeimet maximálisan kimerítette. Már attól elfáradtam, hogy megtaláljam az épületben általam takarítandó szintet.

Aztán belerázódtam. A házba beléptető kártyával jutottam be, úgy gondoltam biztonságos helyre kerültem.
Egyik este feltűnt a folyosón két fiatal férfi, akik elmélyülten beszélgettek. Én igyekeztem a napi takarítás nehezén hamar túljutni, ezért szokásom szerint – mivel zárható szekrény, vagy fiók az iroda takarításhoz nem jár - lehajítottam az egyik üres székbe a táskámat. Összeszedtem a takarító szereket és hozzáláttam a munkához.

Mikor végeztem, fel akartam kapni a táskámat, hogy hazainduljak. A táskának se híre, se hamva nem volt. Az összes hitelkártyám, bankkártyám, tb, adó és személyi igazolványom, minden személyes holmim köddé vált.

A mai napig sem értem, hogy történhetett. Hogyan juthatott be az épületbe illetéktelen? Vagy talán az irodaház egyik dolgozója tette? Szerintem soha nem fogom megtudni. Minden esetre a következő néhány napom azzal telt el, hogy az ellopott okmányokat beszerezzem és a kártyákat letiltsam.
Ezekhez a műveletekhez persze pénzre volt szükségem. Így aztán az iroda takarítás egyelőre még csak pénzembe került, anélkül, hogy egy huncut fillért kerestem volna a fizetésem kiegészítésére.

Ma sem tudom, hogy védhettem volna ki a lopást, de jó lenne, ha ezt nem nekem kellene kitalálnom, hanem azoknak, akik kiközvetítik a  munkaerőt különböző helyekre. Ennyi biztonság talán még a takarítóknak is jár.