Nagyon régi építésű házban lakom. A 60-as évek végén még nádtető fedte, apró ablakain alig jutott be a fény. Szinte teljes hosszában alápincézték, és emlékszem, hogy amikor a szüleim kicserélték az elkorhadt padlót, majdnem „lementek’ a pincébe, annyira rossz állapotban volt az aljzat. Nagyon sok minden megváltozott.

Már vagy harminc éve lecseréltük az apró ablakokat kétszárnyas, akkoriban modernnek számító nyílászárókra. A szüleim akkoriban annyit dolgoztak a házon, hogy sosem felejtem el, amikor azt mondták, ők már többet hozzá sem nyúlnak semmihez.
Ez azért nem egészen így történt, mert még nagyon sok mindent megcsináltak, de az ablakok maradtak.

Aztán, ahogy szép csendesen  felfelé kezdtek kúszni az olaj – és gázárak, kezdett elegünk lenni az ablakréseken kiszökő melegből, és a kidobott forintokból, amit úgyszólván az utca fűtésére költöttünk.
Sajnos, szegény ember vízzel főz, ahogy mondani szokás. Megkerestük a lakás legrégibb, legrosszabb állapotú ablakát, ami a konyhát díszítette. Azért mondom, hogy díszítette, mert ez egy nagyon régi – még az eredeti ablakok közül megmentett – darab volt, és nagyon jól nézett ki. Két részből állt. Felül külön ki lehetett nyitni, úgy, hogy az alsó rész csukva maradhatott. Szóval tetszett. Sajnos volt azonban egy szépséghibája. Mégpedig az, hogy ha az alsó részt kinyitottuk, soha többé nem tudtuk becsukni. A riglijét – azt hiszem így hívták a zárhoz tartozó kiegészítő szerkezetet – kalapáccsal, vagy egyenesen húsklopfolóval kellett beverni a helyére, ha véletlenül megfeledkeztünk magunkról, és mégis kinyitottuk az alsó szárnyat.

Nos, elkezdtem ajánlatokat kérni műanyag nyílászárókra. Élvezetből nem csak ablakra, hanem ajtóra is. Mivel ragaszkodtam hogy a konyha ablak jellegében hasonlítson a régihez, külön tervrajzot készítettem és mérettel ellátva elküldtem egy csomó műanyag nyílászárókat gyártó céghez. Eleinte még rovarhálóról és redőnyről is álmodoztam.
Aztán felébredtem, megszámoltam a pénzemet, és összeszorítottam a számat. Ajtó elnapolva. Ha nem kérek ÁFÁ-s számlát, akkor 98.000 Ft-ból megvan a régiesnek ható, de jól szigetelő, vadiúj, műanyag nyílászáróm, a csoda-ablakom. (A most következő vallomást az APEH munkatársai előtt úgy is letagadom!) Természetesen nem kértem számlát.

Nagyon szégyellem magam, mert törvénytisztelő állampolgár vagyok, viszont nincsenek millióim. Igazából nem is tudom, hogy előbbiért, vagy utóbbiért pirulok jobban, de nem is ez a lényeg. A többi ablakom, – szám szerint  5 db – valamint a bejárati ajtóm azóta is köszöni, jól van.

A forintok pedig szép csendesen gurulnak kifelé, az utca fűtésére.