Nagyon jó munkahelyem van, szeretem a munkámat és a munkatársaimat. Ezért keresek egyfolytában mellékállást.
Hogy értsd, elmagyarázom.
Egyszer régen – de azért nem mégsem volt olyan rég, mint ahogy elsőre hiszed – „odafönt” valami nagyon okos ember kitalálta, hogy a közszférában legyen mindenki diplomás. Aki pedig diplomás, annak háláljuk meg, hogy oly sok évig ült az iskolapadban és hagyta, hogy a tudás eljusson a buksi fejébe. Fizessünk jó sok pénzt a képzett embereknek!
Eddig rendben is van, bár tulajdonképpen ha jól belegondolok, ugyanazt a munkát végzi, mint én. Lehet, hogy sokkal többet hibázik a kelleténél, és valójában tőlem tanulja meg, hogy is kell azt a sok tudást - amit a főiskolán, egyetemen a buksijába töltöttek – a gyakorlati munka során alkalmazni, mégis kétszer annyit keres, mint jómagam a középfokú végzettségemmel, és harminc éves gyakorlatommal. Nehogy véletlenül félreértsd a mondókámat: nem vagyok egy buta őskövület, aki még azt sem tudja, melyik gombot kell megnyomni a számítógépen, ha be akarja kapcsolni (igaz, az SMS íráshoz már fel kell vennem a szemüveget, de ennek nincs jelentősége ebben a témakörben).
Szóval mellékállást keresek, hogy kiegészítsem a jövedelmemet, ami olyan kevés, – még az éppen most tervezett 13. havi bérmegvonás nélkül is –hogy tulajdonképpen szégyellem magam, hogy ennyiért gürizek.
Mert nyugodtan elhiheted, meló az van bőven. Elfelejtettem az előbb, hogy a diplomások kevés kivételtől eltekintve nem igazán akarnak kulimunkát végezni. Az rangon aluli. Valakinek a fénymásolást, borítékolást, és hasonló finomságokat is meg kell csinálni, ehhez pedig nyilván túlképzett egy diplomás. Valóban nem kell hozzá ész, csak rengeteg idő és nagy kitartás, mert borzasztóan unalmas feladat, hidd el! Az ember alig várja, hogy valami mást is csináljon már végre.
Visszatérve a mellékálláshoz. Egyfolytában a hirdetéseket böngészem. Valahogy úgy képzelek el egy mellékállást, hogy nem kell feltétlenül adott helyen lennem, hogy elláthassam a munkát. Hozom, viszem a cuccot, elvégzem a feladatot, és megkapom a fizetséget. Azt hiszem ilyen mellékállás nem is létezik. Véleményem szerint kizárólag azért, mert sok esetben egy főnök attól főnök, mert van legalább egy beosztottja, aki azért ül az előszobában, hogy felvegye a telefont, és lesse az úr parancsát. Szerintem ez a legnagyobb butaság, ami létezik.
A munkáltatóknak az lenne az érdeke, hogy ne kelljen valakinek a szájába rágni, hogy mit tegyen. Kiadni a munkát, ellenőrizni a teljesítést, és fizetni. Nincs gond irodára, számítógépre és egyéb technikára. Ja, de akkor fel kéne emelni a telefont…
Talán jobban jársz, ha lottózol...
|