Sajnos – ezt már biztos sokszor hallottad tőlem – szegény ember vízzel főz. Vagy a másik mondás szerint „magad uram, ha szolgád nincs”. Pontosan így vagyunk ezzel mi is, ha bármilyen ház körüli munkát kell elvégeznünk. Amihez nem kötelező – a gáz szerelés az egyetlen munka, amihez soha nem engednék dilettánsokat  – szakembert hívni, azt megpróbáljuk házilagosan kivitelezni. Ennek általában rossz vége lesz.
Nem tudom, te hogy vagy vele, de nálunk mindig elromlik valami. Leggyakrabban a zárakkal gyűlik meg a bajunk. A zárszerelés elsőre nem tűnik bonyolult feladatnak, de valahogy mégsem akar sikerülni. A család férfi tagjai persze hatalmas önbizalommal látnak munkához, és személyes sértésnek veszik, ha az ember lánya felveti zárszereléshez értő szakember lehetőségét. Tehát a család nőtagjai aggodalommal, de lehetőleg feltűnés nélkül szemlélik a szerencsétlenkedést. Lehet, hogy gonosz boszorkának tartasz, de szinte minden esetben bejön a várakozásom, ami a csapnivaló eredményt illeti. Addig még megy is a dolog, hogy a zárszereléshez szükséges dolgokat összevadásszuk. Azért használom a vadászat kifejezést, mert a csavarhúzó, kalapács, csavarok, fúrók, fúrófejek valahogy mindig más és más helyről kerülnek elő, mint ahol lenniük kéne. Persze sosincs gazdája a rendetlenségnek, és általában én leszek a bűnbak, mert azt mindenki tudja a családban, hogy én pakolom össze a széthagyott holmit, amikor már nem bírom nézni a kupit.
Tehát megtörténik a szerszámvadászat, megvan a szükséges zár. Ezúttal éppen a bejárati ajtón kell kicserélni a szerkezetet, mert olyan nehéz elfordítani a kulcsot, hogy attól tartok beletörik. A ház ura és parancsolója akkurátusan hozzáfog a zárszereléshez. Nekem mellette kell állnom, és - mint egy műtős asszisztensnek – a kezébe adnom az éppen szükséges szerszámot. Időnként felszisszen, különféle illetlen szavakat mormol a bajusza alatt. Ebből tudom, hogy becsípte, megszúrta, vagy éppen beütötte valamelyik testrészét a lázas igyekezetben. Egy-másfél óra múlva elkészül a munkával. A kulcs siklik a zárban, mindenki elégedett.

A ház ura besöpri az elismeréseket, és elvonul, hogy egy doboz sörrel megjutalmazza magát. Elérkezik a reggel, és elindul az első családtag a munkába. Még félálomban vagyok, amikor az előszobából hatalmas csörömpölést hallok. Nem foglalkozom a dologgal, van még fél órám, hogy szundizzak egy keveset. A második csörömpölésre azonban már kimászok az ágyból, hogy utánajárjak a hang forrásának. Kimegyek, de nem látok senkit és semmit. Annyiban hagyom a rejtély megoldását, indulok, hogy elvégezzem a szokásos reggeli tevékenységeimet. Annyira elszöszmötölök, hogy elfeledkezem az időről, és már szinte kapkodnom kell, hogy le ne késsem a buszt. Amint behúznám magam mögött az előszoba ajtót, a kilincs a kezemben marad, az ajtó túloldalán pedig csörömpölve zuhan a padlólapra a másik fele. Gondolhatod, hogy egy másodperc tört része alatt, mi minden futott át az agyamon! Férjem ebben a pillanatban minden volt, csak nagyságos úr nem. Nagy nehezen valahogy visszaügyeskedtem a zár kilincseket a helyükre, bezártam az ajtót, de egész nap dühöngtem az újabb sikertelen zárszerelési kísérlet miatt.

Az lesz a vége, hogy az egész ajtót ki kell cseréltetnem, ha azt akarom, hogy végre normálisan zárható ajtóm legyen. Talán így megmenekülhetek néhány évre az újabb tortúrától.