Lehet, hogy meséltem már, hogy mostanában minden bajom van. Itt fáj, ott fáj, amott fáj.
Tulajdonképpen a fájdalom már huszonöt éve az „útitársam”, de most már igazán kezd unalmas lenni. Amikor a lányommal várandós voltam, huszonnégy kilót híztam, és amíg lehetett, az utolsó percig dolgoztam. Bevásároltam, és elvégeztem minden ház körüli tevékenységet, amit azelőtt. Őszintén szólva büszke voltam magamra, amiért ilyen stramm vagyok. Már a terhesség alatt elkezdett fájni a hátam, de nem gondoltam semmi rosszra.
Úgy voltam vele, hogy majd „lepakolom a terhet”, és minden rendben lesz. Bizony nagyot tévedtem. Kiderült, hogy gerincferdülésem van, és ezzel kell együtt élnem. Akkoriban még semmi hagyománya nem volt a gyógymasszázsnak, és az orvosok javallatai között sem szerepelt. Maximum a gyógytornát látták a horizonton.
Aztán jött a másik baba. A fiammal mindössze kilenc kilót szedtem fel, de természetesen a kertet még 7 hónapos terhesen is felástam. Na nehogy már kifogjon rajtam egy kis terhesség!
Tudod, bizonyos szempontból nagyon buták voltunk akkoriban. Ma már minden fiatal lány tudja, hogy a terhesség ugyan nem betegség, de azért nem árt az óvatosság. Ami történt, megtörtént. Lényeg az, hogy ma már 28 éves a lányom, és 25 éves a fiam. Bár én nem sokat öregedtem, de sajna fiatalabb sem lettem.
Ülőmunkát végzek, és nagyon keveset mozgok, ami nem tesz jót a fájós gerincnek. Szerencsére napjainkban elterjedt a gyógymasszázs, ami ugyan nem teszi helyre az elferdült gerincoszlopot, de sokat segít a fájdalom elviselésében. A mindennapi stressz helyzeteket sokat úgy reagáljuk le, hogy az összes izmunkat megfeszítjük, ezzel fokozva a fájdalom érzését. A lazítást segíti elő egy alapos gyógymasszázs.
A munkahelyemen heti egy alkalommal irodai masszázst lehet igénybe venni (körülbelül 15 percig tart). Ennek során a masszőr végig gyúrja a hátat, a nyaki gerinc tájékát, a karokat és a kezeket. Mindenkinek ismeri a problémáját, ezért személyre szabottan végzi a tevékenységét. Közben kellemes zene szól. Ha akarok beszélgetek, ha nem, akkor csak lazítok. Az biztos, hogy felfrissülve és megújulva állok föl a székből, és a munkámat is hatékonyabban végzem. Jó lenne több alkalommal gyógymasszázsra járni, de sajnos nem az én pénztárcámnak találták ki.
Elég nagy baj, hogy többen vannak azok, akik soha nem jutnak ilyen szolgáltatáshoz, hanem csak tűrik a fájdalmakat, mert nincs már választásuk. Ha teheted, próbáld ki. Hidd el, nem bánod meg!
|